Kelemen Anna tudatosan választotta annak idején azt a szerepet, amiben megismertük őt.
Minden lépését komolyan átgondolta és saját maga választotta a megosztó szőke szépség szerepét.
Most a Ripost készített egy rövid intrejút az egykori szexbálvánnyal, aki kifejtette véleményét arról is, miért nehéz párt találni a mai felgyorsult világban, hiszen ő is gyakran megkapja a kérdéseket: „Mikor lesz családod? Miért nem állapodsz már meg? Miért nincsen gyereked?”
„Fontos a család és a gyerek is, ha valakinek ez működik, az remek. Az én világom viszont speciális, összetett a személyiségem. Azt látom, hogy nagyon felgyorsult mostanában az ismerkedés, legfőképp Budapesten. Az is lehet, hogy vidékre kéne költözni? Nem tudom, az mindenesetre biztos, hogy nagyon sok az emberekben a feszültség, a körülöttünk zajló háború és a koronavírus miatt is.
Kár szépíteni, lelki beteg világban élünk.
Az emberek egyik kapcsolatból ugranak fejest a másikba, anélkül, hogy levonnák a tanulságot, hogy elgyászolnák az előző párkapcsolatukat. Szerintem most az a legfontosabb, hogy az egyén önmagában is tudjon boldogulni, fejlődni, egy párkapcsolatban pedig két egész félként vágjanak bele” – fogalmazott a Ripost-nak Anna, akinek a pikáns fotói, videói már az OnlyFans erotikus oldalon is megtalálhatóak.
kiemelt kép: 24.hu
EZ IS ÉRDEKES!
Észbontók: Ábel Anita vajon az Ábel rengetegben főszereplője? – videó